„...a gyakorlati
költészet nem az elméleti verstanból születik, hanem épp fordítva: a verstan
vonja le szabályait a költészet gyakorlatából.”
Verstan - A
Wikikönyvek, a szabad elektronikus könyvtár, http://www.wikibooks.org/
Amennyiben
a vers szót használom, azt a műfaj, és nem az önmagam iránt tanúsított
tisztelet vagy eltúlzott önbecsülés jeléül értem írásaimra. De ezt a
szóhasználatot kerülöm is, amennyire lehet. Sokkal indokoltabbnak tartom a
műveket írásoknak, az alkotókat pedig szerzőknek nevezni. Úgy
gondolom, hogy az említett fogalomhasználat senkit sem sért, ugyanakkor mégsem
esik bele a fogalomalkotás azon szubjektív színezetű csapdájába, hogy valakit
netán indokolatlanul vagy vitaalapot szolgáltatva költőnek, illetve
egy-egy alkotást pedig versnek, vagy valami más hasonlónak nevezünk.
Írásaim, ha verses szövegek is, nem feltétlen akarnak megfelelni a verselés
klasszikus konvenciónak, eszköztárának, formuláinak. Szövegeim között ilyet is,
olyat is találhat az olvasó. Amennyiben pedig írásomra nem mondják azt, hogy vers
vagy rám, hogy költő nem sértődök meg, mivel a megjelölések számomra
másodlagosak. Írásaim célja a hatáskeltés (nem mesterkéltség) és az
elgondolkodtatás. Sok esetben soraim egyszerű gondolatfuttatások, és a
gondolatiság, a spontaneitás, az érzésvilág, a hangulat, a tartalom kap bennük
főszerepet, szemben a formával. Máskor pedig nagy műgonddal és alapossággal,
időigényes pepecseléssel és tökéletesítési hajlammal fordulok egy-egy írás
megszerkesztése felé.
Alkotásaimra
általánosságban pontosabb definíció lehet, hogy érzések és hangulatok, mintsem
tematikailag valahová köthető, konkrét kategóriák. Noha, van olyan eset is,
hogy tartalom és/vagy a forma alapján asszociálhatunk egy-egy kategóriára.
Előfordulhat, hogy némely írásoknál az olvasónak nem a láttató erőre és a
konkrétumok keresésére kell fordítania a figyelmét, hanem inkább meg kell
próbálnia belemerülni a szavak, a gondolatok hangulatiságába. Sok írás
elsősorban szabad asszociációk sora, a sorok egymást generálják és noha a
legtöbb esetben fellelhető logikai összefüggés is, ezeket elsősorban érezni
kell próbálni.
Hogy
mennyit írok, az az ihletettségem mélységétől függ. Van úgy, hogy naponta 5-10
írás is születik, máskor fél évig, vagy netán évekig semmi. Először mindig
inkább egy érzés, egy érzet születik meg bennem, ami később sorokká, vagy
egyszerűen csak szavakká alakul, melyek egymásutánisága megpróbálja lefesteni
az adott érzést. Hozzám, személy szerint mindegyik írásom közel áll. Számomra
egyik sem rosszabb vagy jobb a másiknál, mert a maga nemében mindegyik azt
fejezi ki, amit az adott pillanatban ki akartam – és márpedig ez az írás célja
–. Így nem igazán vannak személyes kedvenceim önmagamtól – noha időnként velem
is előfordul, hogy valamit hosszú idő után újra előveszek és adott aktuális látásmódom
szerint átszerkesztek. A külső megítélés nyilván máshogy alakul, de ez így
természetes.
Az
egyes szerzemények többnyire megfigyelések eredményei. A megfigyelések tárgya
pedig legalább annyira vagyok én magam, mint a körülöttem zajló események, a
velem kapcsolatba lépő személyek. Semmit sem írok le, ami nincs.
Úgy
gondolom, hogy én, mint szerző sokkal inkább vagyok a megörökítés eszköze,
mintsem közvetlen szószólója bármilyen ideológiának is, noha vannak olyan
értékek, melyek védelme írásaim középpontjában áll vagy állhat. Természetesen
az olvasó az egyes művekben felfedezhet engem is, mint az individuumot, amely
részese volt a megörökített érzésnek, és mint a szerzőt, aki az alkotás
stílusában jelenik meg.
Az
írások egy része megragadható kulcsszavakban, jelképekben, hangsúlyos
szimbólumokban.
Az
ilyen típusú műveket tulajdonképpen a végletekig le lehetne egyszerűsíteni,
mivel az a fajta tartalom, amit közvetíteni kívánok velük, mindössze egyszerű
szavak felsorolásává alakítható. Olyan szavakká, melyek egyfajta meghatározó
hangulattal és/vagy egy bizonyos rezgésszámon vibráló energiatartalommal
bírnak.
Az
írás során nem akarom kétszer ugyanazt ugyanúgy csinálni vagy önmagamat
ismételni. Minden írás esetében időtállóságra törekszem, mind a szóhasználat,
mind a tartalom terén. Ebben, legalább helyenként, sikerrel járok. A mondjuk 10
évvel született írásaim közül viszonylag sok van, mely kiállta az időtállóság
próbáját a közvélemény visszajelzései alapján, sőt még az én mércémmel mérve is
időtálló. Ugyanis fontos törekvésem, hogy egy-egy írásra jellemző legyen a kor,
melyben született, de ugyanúgy értelmezhető, hasznosítható is maradjon a
későbbi korok számára.
* Az apologetika
egyik jelentése hitvédelem. Én ebben az értelemben használtam, mivel ez
az írás is egyfajta védőbeszéd, apológia ,noha célja nem a védekezés volt (a mű
megvédi magát, avagy éppen nem, de akkor nincs mit tenni) hanem, hogy
kipróbáljam magam ebben a stílusban is, netán érdekességekkel szolgáljak az
olvasó számára.
