A világtörténet
kutatás már eljutott ahhoz a tényálláshoz, hogy a világ összes ma létező
kultúrája egyetlen ősnéphez, egyetlen közös őseredethez vezethető vissza, mely
nép a világ keletkezésekor birtokába jutott a tökéletes tudásnak, majd
feladatául kapta, hogy szétterjessze azt az egész világon. A mi szempontunkból
a történelemkutatás ott válik még érdekesebbé, hogy a történészek egy
csoportja, a jelenleg már rendelkezésre álló adatok alapján azt is kimutatta,
hogy ez az ősnép minden kétséget kizáróan a Magyar, vagy, ha nem is teljes
egészében az, a Magyar ennek egy meghatározó eleme. Felesleges itt azon
spekulálni, hogy ez puszta kitaláció, több okból is. Az egyik ok az, hogy a
világtörténet írásos hagyatéka, valamint az írásbeliség előtti időkből
származó, a különféle népek életében máig nyomon követhető hit- és
szokásrendszer vizsgálata ezt alátámasztja. A másik ok pedig az, hogy ez az
alapvetés nem nevezhető pusztán néhány lelkes és hitbuzgó hazai
történelemkutató elméletének, ugyanis külföldi kutatási eredmények is
igazolják. Persze, minden tudományos állításnak vannak pártolói és ellenőzi,
azt pártoló és ellene érvelő érvelési rendszer is.
Grandpierre K. Endre így ír Tananyag a magyar ősvallásról című munkájában:
„Ez a Kárpátok kő-körgyűrűjében született nép
népesítette be évmilliók során a földet, a négy világtáj minden területét,
Észak dermesztően hideg vidékeitől a déli tájakig, kelettől nyugatig, szőkévé
fakulva barnává, és feketévé pigmentesedve.”
„Emlékeztessünk
hiteles ókori szerzők megnyilatkozásira, aki nemcsupán a szkítamagyarok ősi
ittlétéről tanúskodnak, de arról is, hogy ők a világ egyik legrégibb népe,
szűzfoglalás révén birtokolják Európát és Ázsiát (ők voltak az ős-telepítők) S
itt elég, ha az ókori mezopotámiai, egyiptomi, görög és latin szerzők sorára
utalunk…”
Az
idő kezdetén a földön egyetlen nép létezett csupán, egy közös nyelvvel,
uralkodói apparátussal, vallási rendszerrel, életmóddal, kultúrával. Ez az
ősnép népesítette be a világot. Mindazonáltal hozzá kell tenni: az anyagvilágot
nem tökéletesnek teremtették, hanem tökéletesedésre. Az egyetlen ősnép az idők
folyamán több népre szakadt, egymás és Isten ellen fordult. Egyre inkább
előtérbe került a földi létviszonyok közötti gyarapodás és hatalomszerzés
igénye és ezzel párhuzamosan háttérbe szorult a spiritualitás. A történelem így
vált az Istennel való szembefordulás és az Istenhez való visszafordulás
váltakozó jelenségeinek történetévé, de végső soron, hosszútávon a
szembefordulás históriájává. Az eredeti, ősi nép küldetése mindeközben mit sem
változott. Feladata változatlanul az ősi tudás megőrzése és a világban való
kiterjesztése maradt. Mindazonáltal a fokozatosan erősödő ellenerők nyomásával
a tudás népe nem tudott megbirkózni. Nem is csoda ez, hiszen példátlan
megmérettetéseknek volt kitéve a történelem folyamán. Tudunk-e más olyan
népről, akire a történelem folyamán legalább megközelítőleg annyian törtek
külföldi hatalmak, mint Magyarországra és melyet annyira megkurtítottak, mint
ezt az országot? Nem titok, hogy spirituális szempontból a Kárpát-medencét
tartják úgymond a föld szívének (itt
helyezkedik el ugyanis a föld szív csakrája), sőt az egész világ miniatűr
leképeződésének. Nos, ha megnézzük, hogy e terület ősnépének helyzete hogyan
változott az elmúlt évezredek alatt és milyen állapotban van ma, ezt pedig
párhuzamba állítjuk a világ korábbi és jelenlegi helyzetével, nem sok kérdés
marad. Mostanában népszerű elfoglaltság a világvége bekövetkeztével kapcsolatos
dátumokat fejtegetni, azonban egy biztos: amíg a Kárpát-medence él, addig ez
nem fog bekövetkezni. És a Kárpát-medence feltámadására vár!
Már a
szakralitás tárgykörébe tartozik, de a Magyarság sorsára vonatkozó üdvtörténeti
fejtegetéseknek mindenképp tárgya és talán említésre méltó gondolata, hogy e
nép önként vállalt sorsában ugyanazt az utat járja be, amit Jézus Krisztus
bejárt elítélésétől feltámadásáig. Ezt az utat keresztútnak hívják. Ez a
keresztút tizenöt állomásból áll, mely minden pontjával azonosítható egy
történelmi esemény a Magyarság Attilai király uralkodását követő történetében.
Mivel Lajdi Péter Jézus és a Magyar Nemzetség
Keresztútja című írása ezt részletesen tárgyalja (elérhető itt: http://www.szkosz.com/node/236), itt most csak a keresztút
egyes állomásait fogom felsorolni emlékeztető jelleggel, címszavakban
megemlítve a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményt:
1. Pilátus halálra ítéli Jézust (Attila
felvállalja a keresztutat azáltal, hogy Jézus kérésére megkegyelmez Rómának). 2. Jézus vállára veszi a
keresztet (A királyi szkíták leszármazottai visszatérnek az
ősök által elhagyott Szentföldre, a történelmi Nagy-Magyarország területére). 3. Jézus először esik el a
kereszttel (A kereszténység felvétele, az ősi kultúra
megsemmisítési kísérlete). 4. Jézus szent Anyjával találkozik (István ősi
Istenasszonyunk, a Boldogasszony kezébe és oltalmába ajánlja országát, népét és
a Szent Koronát).
5. Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni (A
Szakrális Magyar Királyság Istentől rendelt hathatós segítőre talál a Pilis
energiaközpontjának a magyarság számára áldásos működtetéséhez szakavatottan
értő mágusrendben). 6. Veronika kendőt nyújt
Jézusnak (I. Endre királyunknak 1207-ben Sárospatakon
leánygyermeke születik, aki a Turul-ház szentségét és valódi jézusi alapokon
nyugvó életpéldáját viszi a „barbár” magyaroktól a hozzánk képest valóban
barbár teuton-germán földre). 7. Jézus másodszor esik el a kereszttel (A tatárjárás). 8. Jézus
vigasztalja a siránkozó asszonyokat (Mátyás király uralkodása. Mátyás
király uralkodása alatt újra virágjában áll az ország, Hazánk újra nagyhatalom,
és nem csak katonai, hanem kulturális téren is). 9. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya
alatt (A mohácsi csata. A Szakrális Magyar Királyság
megszűnésével volt egyenlő e csatavesztés). 10. Jézust megfosztják ruháitól (A
Mohács utáni évszázadok. A „két pogány közt”, a török és a Habsburg barbárság
pusztításai, vérengzései). Jézust a keresztre szegezik (1920. június 4.:
Trianon). 11.
Jézus meghal a kereszten (1956. ősze). 12. Jézus testét leveszik a keresztről
és fájdalmas Anyja ölébe fektetik (A letiport és meggyilkolt
Kis-Magyarországot Regnum Marianum Nagyasszonyának és Királynőjének, a
fájdalmas Boldogasszonynak ölébe fektetik). 14. Jézus holttestét sírba teszik (Csatlakozás az
Európai unióhoz). 15. A
szenvedéstörténet folytatódik – a feltámadás.
A folyamat legfontosabb konzekvenciája a mi szempontunkból
jelenleg az, hogy a teljes megsemmisülést végül a feltámadás követi. Ahogy
Petőfi is írja: „A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy
híréhez;” és idekívánkozik egy kortárs műfaji egybehangzóság is, melyre
véletlenül találtam rá, s mely egy verscímet jelöl: „A Magyar nép megint szép lesz, ha méltón áll régi, nagy igékhez!”
– ugyanis ez mindennek a kulcsa. A Magyarságnak elsősorban ősi szellemiségéhez
és szemléletéhez kell visszatalálnia, s meg kell szabadulnia jelenleg fennálló,
saját múltjával kapcsolatos amnéziájától. Ez eszmeileg csak úgy valósulhat meg,
ha el tudja fogadni és meg tudja élni, hogy belőle fakad a világ világossága! A
feltámadáshoz szükséges eszköz pedig adott, ugyanis elsősorban nyelünk és népi
hagyományunk (nem pedig írásos emlékeink), a világon egyedülálló módon őrizték
meg ősi bölcsességünket, és ne felejtsük el azt sem, hogy egy olyan szakrális
erőtérben élünk, mely szintén páratlan, ez pedig a Kárpát-medence! Ahogy
Szántai Lajos egyik előadásában megerősíti: leszületni egy országba, egy
nemzetbe, egy családba stb. mindig tudatos vállalás. Magyarnak születni pedig
egyenesen kiváltság. Aki ide születik az komoly okkal és feladattal érkezik!
